A gyermekágy időszaka hatalmas érzelmi,
társadalmi és lelki változásokat hoz a legtöbb nő számára. A gyermekágy
időszaka a méhlepény megszületése után egy órával kezdődik, és 6 hétig
tart, ám a szociális és pszichés problémák (ideértve a szülés utáni
depressziót, a szoptatást, a házasélettel és a fogamzásgátlással
kapcsolatos kérdéseket, illetve a vizelési és bélműködési zavarokat)
egy része akár egy évig, vagy még tovább is húzódhat.
Egy nemrég megjelent összefoglalóban a szerzők áttekintést adtak a
szülést megelőzően egészséges nők gyermekágyi gondozásával kapcsolatos
új ismeretekről és problémákról.
Lévén, hogy a legtöbb észak-amerikai kórházban egyre inkább a rövid
tartamú szülés utáni kórházi ápolás válik gyakorlattá, a gyermekágyi
gondozás és oktatás elsősorban az alapellátásra és a
szociális-társadalmi szférára hárul. Felmérésekből kiderült, hogy a
minden nő számára, rizikóprofiltól függetlenül biztosított gyermekágyi
gondozás nem hatékony.
Ugyanakkor, a gondozás hatékonynak bizonyult, ha csak meghatározott
rizikófaktorokkal rendelkező kismamák számára célzottan, vagy ha
részletes igényfelmérést követően, az egyén számára szükséges
szolgáltatások formájában végezték a gondozói tevékenységet.
A gyermekágyi depresszió, a 13%-os előfordulási gyakoriságával,
kétségtelenül az egyik leggyakoribb szülési szövődmény. Kutatások és
felmérések igazolják antidepresszáns gyógyszeres kezelés, illetve ezzel
kombináltan, vagy akár önmagában alkalmazott pszichoterápia
hatékonyságát. Figyelembe véve azonban egyrészt a szoptató,
gyermekágyas nők gyógyszeres kezelését övező ellenérzéseket, másrészt,
a pszichológiai-pszichiátriai konzultációk elérhetőségét, költéségét és
időigényességét, érthető, hogy a közelmúltban a gyermekágyi depresszió
egyéb lehetséges kezelési módjai felé fordult a szakmai figyelem.
Egy Ausztráliában elvégzett előzetes vizsgálat keretében, egy
depresszió skálán 12 feletti pontszámot elért nők csoportja 12 héten
át, hetente három alkalommal vett részt csoportos babakocsis
gyereksétáltatáson, emellett szociális támogatásban részesült. Hasonló
állapotú, de mindennapi tevékenységet végző nőkkel összehasonlítva, a
hatodik hétre, a „babakocsis” csoportban, jelentős mértékben csökkent
az depresszió-skálán elért pontok száma.A gyermekágyi depresszió kezelésének másik, jelenleg érdeklődésre
számot tartó területe, az omega-3 zsírsavak terápiás célú alkalmazása.
Azon túlmenően, hogy az omega-3 zsírsavak fogyasztása a terhesség végén
és a szoptatási időszak kezdetén jót tesz a magzat, illetve az
újszülött agyfejlődésének, három vizsgálatot is végeztek a
közelmúltban, melyekben depressziós, de nem szülés után levő betegeket
kezeltek hagyományos antidepresszánssal és vagy omega-3 zsírsavval,
vagy placeboval. Statisztikailag szignifikáns mértékű javulást
tapasztaltak a kiegészítő omega-3 zsírsavat is kapók csoportjában.
Gyakori gyermekágyi probléma a fogamzásgátlás újrakezdése, illetve
a fogamzási képesség visszatérése. Az Amerikai Szülész-Nőgyógyász
Társaság szoptató nők számára a csak progeszteron tartalmú készítmények
használatát ajánlja, és bármiféle kombinált fogamzásgátló készítmény
bevezetését csak a szülést követő hatodik héttől engedi meg,
tekintettel a fokozott vérrög-képződési, trombózis kialakulási
kockázatra.
A vizsgálatok a szerint a méhen belüli eszközök hatékony
fogamzásgátlást nyújtanak, de nincs pontosan meghatározva az eszköz
felhelyezésének optimális időpontja. Úgy tűnik azonban, hogy a szülést
követően azonnal felhelyezett IUD-k nagyobb arányban lökődnek ki.
A terhesek dohányzásról leszoktatását célzó erőfeszítések, úgy
tűnik, nem eredménytelenek, de a legtöbb felmérés szerint a nők 50%-a
visszatér káros szokásához a szülés után. A dohányzásnak az anya
szervezetére gyakorolt, jól ismert, negatív hatásain kívül, a
gyermekágy alatti cigarettázás kockázati tényezője a hirtelen
bölcsőhalál szindrómának és a csecsemőkori légúti betegségeknek, mint a
hörgőgyulladásnak, az asztmának és a középfülgyulladásnak is.
A szülés utáni időszak egy megfelelő alkalom lehetne a dohányzás
elhagyásához, illetve az absztinencia fenntartásához, de az eddig
rendelkezésre álló eredmények elég kiábrándítóak. Úgy tűnik, hogy
különböznek a leszokás, illetve az absztinencia fenntartásának a
motivációi a terhesség alatt, és a gyermekágy időszakában.
A gyermekszülést követően kialakuló vizelet inkontinencia becsült
gyakorisága 6-43%. Nemrég befejeződött, 6,10 és 12 éves utánkövetésű
vizsgálatok eredményeinek fényében alkothatunk képet a probléma hosszú
távú kihatásairól. Egy 6 éves utánkövetésű, az Egyesült Királyságban és
Új-Zélandon élő, első alkalommal és többedszerre szülő nők körében
végzett tanulmányban a tartós vizelettartási zavar (inkontinencia)
gyakoriságát 24%-nak találták.
Az érintett nők 47%-a számolt be higiénés, 16%-a általános
háztartásbeli, 35%-a társadalmi érintkezéssel és 13%-a a szexuális
élettel kapcsolatos nehézségekről. A szülést követő harmadik hónapban
is fennálló vizelettartási nehézség szoros korrelációban állt a tünetek
hat éven keresztüli állandósulásával.
Több vizsgálatban igazolták, hogy a medenceizmoknak a szülés utáni
első évben történő erősítése révén hatékonyan előzhető meg és kezelhető
a szülést követő vizelet inkontinencia. Tekintettel a nagy arányban
előforduló állandósult problémára, azon nőknek, akik az első 3 hónap
során vizelettartási gonddal szembesülnek, ajánlatos volna elsajátítani
és gyakorolni a medenceizomzat tornáját.
Forrás: Curr Opin Obstet Gynecol 19; (6): 561-7.
|